XIV. századi francia édesség a kizárólag nálunk népszerű szaloncukor őse. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt. Akár hungarikum is lehetne a szaloncukor, amelynek készítésével a XIX. század első harmadában kezdtek foglalkozni a magyar cukrászok. A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet azóta is kizárólag a magyarok készítik. Ha a világban bárhol szaloncukorral találkozunk, az feltehetően Magyarországon készült, s ha mégsem, akkor előfordulása csak az ott élő magyaroknak köszönhető. Pedig a fondantcukor – túltelített oldatból kikristályosított cukormassza –, amely minden szaloncukor őse és alapja, Franciaországból származik. Első említése a XIV. századból maradt ránk. Innen vitte a XVII. században Berlinbe egy oda települt francia cukrász az akkor már népszerű csemegét. Más források szerint a törökökkel Magyarországra érkezett édességkészítők kínálatában már ott volt a gyümölcsökkel ízesített fondant-szerű cukorka, de legfőképpen a sörbet, a fondanthoz hasonló, higított cukormassza, esetleg gyümölcsökkel dúsítva, hidegen szervírozva: amit ma vizes fagylaltként ismerünk. Mégis, ha a fondant magyarországi elterjedését kutatjuk, arra találunk adatokat, hogy német bevándorló cukorművesek hozták magukkal a fondantkészítés tudományát. Hogy mikor lett a fondantból szaloncukor? Nos, erre nincs pontos adat. Az azonban tudható, hogy a fát díszítő szaloncukor valamikor a XIX. században jelent meg az üzletekben. A század második felében már keresett karácsonyi idényterméke volt a hazai cukrásziparnak.
 - Az első fondant-t készítő gépeket a híres Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda használta a XIX. század végén. Aztán fokozatosan gépesítették a szaloncukor készítésének valamennyi műveletét (gépi táblázás, öntés, csomagolás). A leghosszabb ideig a csomagolásban őrizték meg a kézi munkát. Sok kis műhelyben még a második világháború után is kézzel rojtozták a csomagolópapírt, csavarták a sztaniolt a dekoratív édességre.
 -  A szaloncukor gyártásának gépesítése Magyarországon több cég nevéhez is köthető. Gőzgépekkel felszerelt csokoládégyár, amelyben már szaloncukrot is gyártottak 1883-tól üzemelt a Szentkirályi utcában, Gerbeaud és Kugler csokoládé gyára pedig 1886-ban kezdte meg működését. A csokoládé szigorú nemzetközi szabványok szerint készül, legdrágább alkotóeleme a kakaóvaj, a tejbevonóból (kakaós masszából) készült termékek esetén a kakaóvajat egyéb olcsóbb növényi zsírokkal helyettesítik. A kakaós masszából gyártott figurák is megfelelnek minden élelmiszeripari követelménynek, amelyek alapján forgalomba kerülhetnek, azonban élvezeti értékük alacsonyabb a csokoládéból készülteknél. Pozitívum, hogy a vásárlók az elmúlt másfél évben inkább a minőségi édességet választják, ami a szaloncukrok esetében az ismert márkákat, a figurás termékek tekintetében pedig a magas kakaótartalmúakat jelenti.

Báró Podmaniczky Frigyes emlékirataiban leírja, hogy egyik nagynénikéje, egy osztrák hölgy volt az, aki 1825-ben először állított karácsonyfát Magyarországon. Eleinte gyümölcsöket, aszalt különlegességeket, mézesbábokat, papírból kivágott ékességeket, süteményeket akasztottak a karácsonyfára. Csak az 1800-as évek végétől terjedt el a szaloncukor-készítés és vele együtt a karácsonyfa-díszítés. A cukorka neve a német Salonzuckerl szóból ered, ezért nem meglepő, hogy Jókai még "szalon cukkedli"-nek nevezte. Kezdetben egyszerű cukorkaféleségeket, csokoládé golyócskákat burkoltak selyempapírba, majd színes sztaniolba. A budapesti Vendéglátó-ipari Múzeumban jelenleg is megtekinthető 30, különböző színű régi szaloncukor-csomagoló sztaniolpapír, és itt csodálhatunk meg egy "ricselő gépet" is. Ez utóbbi egy rojtozó gép, amellyel a szaloncukor papírját lehetett egy mozdulattal berojtozni. Hajdanvolt híres budapesti és vidéki cukrászdákban az inasoknak volt tisztük működtetni.  Annak ellenére, hogy a cukorka a XIX. század közepén jelent meg hazánkban először, 1891-ben Hegyesi József "Magyar - Francia szakács és vállalkozó" már tizenhétféle szaloncukorreceptet említ. A szerző A legújabb házi cukrászat című kézikönyvében így például megtaláljuk a "szalon-ananász cukorkák, a szalonkrém - bonbonok, a szalon - marasquin - cukorkák, a szalon-pisztácz-czukorkák" receptjeit is. Igen nagy becsben tartották ezt az édességet Erdélyben és a Felvidéken is, ahová magyar közvetítéssel került. Sokan meg sem ették, évekig őrizgették az újabb és újabb ünnepre, mások csak a papírjára vigyáztak, abba csomagolták a következő évben a saját maguk főzte szaloncukrot. A cukrászok mintakönyv alapján készítették a szaloncukrot a kívánt ízűre, burkolatúra. A kiválasztott fajták elegáns csomagokban kerültek a vásárlókhoz. Az ünnepek előtt a kiszállítást is a cukrászinasok végezték, amelynek fejében egy kis borravaló ütötte érte a markukat. A híres fővárosi cukrászdák nem engedhették meg maguknak, hogy ne legyen egy saját titkos szaloncukorreceptjük, nem beszélve a rengeteg családi receptről. Így a "hőskorban" is legalább annyiféle szaloncukrot lehetett kapni, mint manapság. A legnevesebb cukrászdákban nagy mennyiségű szaloncukrot készítettek az ünnepek előtt, amihez gyakran naponta 25-30 kg csokoládét is felhasználtak. A pozitív formákat átszitált rizslisztbe mártották, és az így keletkezett mélyedésbe öntötték a folyékony cukrot. Amikor a cukor megdermedt és megszáradt, kivették és becsomagolták. A papírgyárak ekkortájt közel 1000 fajta sztaniolpapírból biztosítottak választékot a díszítéshez. A papírra angyalkákat ragasztottak, és már lehetett is a karácsonyfára akasztani. Persze nem mindenki engedhette meg magának, hogy csillogó cukrászdában vásároljon szaloncukrot a fára, ezért sokan otthon készítették el a csemegét. A századfordulótól indult meg a cukorka- és csokoládégyárak tömegtermelése. A gyári készítmények a háziasszonyok köréből eleinte nemtetszést váltottak ki. Azonban a fokozatosan javuló minőség, az egyre tetszetősebb csomagolás, a széles körű választék és a kézműves készítményeknél lényegesen szolidabb árak gyorsan meggyőzték a vásárlókat. Így a cukrászdák a későbbiekben már csak az egyedi és különleges (marcipános, zselés, gyümölcskocsonyás stb.) szaloncukrokat készítették és árusították z első és a második világháború körüli elszegényedés idején visszaszorult a gyári szaloncukor-termelés. Ez az időszak arra kényszerítette a családokat, hogy saját szükségletükre otthon állítsanak elő karácsonyfadíszeket, fára függeszthető édességeket és szaloncukrot, ha éppen volt miből. Újra divatba jöttek a mézes készítmények, a tojáshabbal gyártott díszek, de formáltak krumplicukorból, aszalt gyümölcsök segítségével is figurákat, sőt édességeket melasz, sütőtök és sárgarépa felhasználásával is. A szaloncukor tömeges megjelenése az ötvenes években következett be, ám - mint annyi minden más - uniformizálva. Sokan emlékeznek még a halványsárga vagy rózsaszín belű konzum, később zselés ízesítésű cukorkákra. A klasszikusan széles választék a piacgazdasággal jelent meg újból. A fogyasztói társadalom igényeit kielégítendő ma már a mákostól egészen a feketeerdei ízűig mindenféle kapható.